Versajánló

Vajda János: Önkéntes dala

Isten hozzád, apám, anyám, kedvesem;

A hazáé a legelső szerelem,
A szabadság harcaiba elmegyek,
S vissza csak a győzelem hoz engemet!

Kosztolányi Dezső: Sorsunk

Tanuld meg, porember, a sorsod: lemondás

s lemondani nekem oly fájdalmas-édes.

Ura a végzetnek, ki ezt megtanulja,

bánat és csalódás nem fér a szívéhez.

Nézd a természetet, mint vár elmúlásra,

minden egyes ősszel lassan hervadozva

Csokonai Vitéz Mihály: A tavasz

Az egész világ feléledt

S az elérkezett tavasznak

Örömére minden örvend;

Csak az egy Vitéz nem örvend.

Enyelegnek a juhnyájak,

Tehenek, lovak futosnak,

Danol a pacsirta s a pinty;

Az egész berek homályja

Zeneg édes énekekkel:

Oravecz Imre: Ablak

1944-ben kiestem az első ház ablakából

a kiskertbe,

felmásztam a párkányra,

tárva volt a belső szárny,

a külsőnek meg nem fordították rá a zárát,

nekitámaszkodtam, és felpattant,

több métert zuhantam,

és mindenki azt hitte,

Király Zoltán: Önarckép, 1954

Nem fontos, hogy ki vagyok én.

Egy szeg a műhely asztalán.

Ezért fejem kissé kemény,

míg a halál nem üt kupán.

Keményen, kurtán pattogok,

ha kontár keze ver, pedig

lennék szelíd szerszámotok,

még pengenék is reggelig.

Szabó Lőrinc: Érzékenység

Az érzékenység volt a fő-bajom.

Minden gondolat, minden fuvalom

kivert magamból. És a képzelet –

mint valami állandó szédület

kísért, lengetett sok káprázatom:

mintha hullámzó üvegormokon

lépkedtem volna, úgy vitt, röpített,

Áprily Lajos: Téli reggel

Ködben ember haladt.

Páncélos hó harsant a súly alatt.

Szakadt a fátyol: hegytetőre ért.

Nap villogtatta bükkcserjén a dért.

Gallyak hóbarlangjába cinke szállt,

fény szédítette s egy napos titok,

s dermedt rügy-csipkerózsikák között

Szepesi Attila: Jeruzsálem tornyai

A Széchényi Könyvtárban ismertem meg

Gerlóczy Gedeont.

Folyóiratokat kért, én hoztam ki neki a raktárból.

Észrevettem, hogy mindig egy-egy Csontváry-cikknél üti fel a poros lapokat.

Én is nagyon szeretem Csontváryt, mondtam neki,

Jékely Zoltán: A Történelemhez

Ismét megejtettél, Történelem,

vakondlyukban bujkáló tarka semmi;

hős lendület incselkedik velem,

s úgy érzem, messze, messze kéne menni.

Hol vagy található, mesés anyag,

hol van szép országod kezdete, vége?

Jelenünk java is beléd szalad,

Petőfi Sándor: Távozol hát ifjúságom?

Távozol hát ifjúságom?

Oh bízvást távozhatol,

Nem siratlak. Búcsúm tőled:

Keserű, hideg mosoly.

Nem valánk mi jóbarátok.

Úr voltál te, én kutyád;

Korbácsoltál, uszítottál

Egyre tüskén-bokron át.

Néha dobtál irgalomból