Sík Sándor: Bocsásd meg

Bocsásd meg énnekem, Uram,

Hogy jobban szerettem nálad

A meggyet, a mézet, a hársfavirágot,

Felhők mesekönyvét,

Apró gyerekek gügyögését,

Fiúk-lányok mosolya lobbanását,

Férfiak írott homlokát,

Kezed játéka műveit.

Bocsásd meg énnekem, Uram,

Hogy szorgosabban látogattam

A Sixtusi Máriát a názáretinél,

Hogy Tamásnál, Teréznél

Szomjasabban lestem az öreg Aranyt,

Berzsenyi mennydörgését

Meg Hamlet töprengéseit,

Hogy a zsoltár orgonaszavát is

Boldog voltam, ha átlophattam

Paraszt magyar szó furulya-dalára,

S hogy könnyeket pillámra nem a mea culpa,

Hanem a rutafa nótája szűrt

Meg a vizetárasztó tavaszi szél.

De mondd meg, Uram:

Behúnyhattam-e szemem előlük,

Mikor belőlük Te néztél reám?

Bedughattam-e szavukra fülem,

Amikor Te búgtál bennük

Kimondhatatlan sóhajtásokkal?

Nem mindegy-e az óceánnak,

Hogy kádba merik-e vizét,

Vagy metszett billikomba,

Vagy akár egy horpadt gyűszűcskébe is?

Emlékszel, Uram? a háborúban

Egy rossz talpas pohárból osztogattam

A hallgatag népfölkelőknek testedet,

És eltöltötted őket Tenmagaddal!

Engem is eltöltöttél számtalanszor

Csodálatos poharaidból,

Millió poharaidból,

S az oltárnál a Szent Kehely előtt

Úgy térdelek, mint hétpapos misén

A füstölő diákonus:

Szolgál, térdel és lóbálja a tömjént,

De a Testet és a Vért már órákkal előbb

Magához vette egy csendes misén.

Ó Istenem, ha az én árva bodza-sípom

Egy századrészét el tudná fütyülni annak,

Amit te mondtál énnekem magadról

Egy parasztdal egyetlenegy sorában!

Sík Sándor sokoldalú egyházi személy, piarista tartományfőnök, tanár, egyházi író, cserkészvezető, költő, műfordító, irodalomtörténész, keresztény gondolkodó. 1889. január 20-án Budapesten született. Személyében a XX. század egyik jelentős lírikusát tisztelhetjük. A kommunisták magyarországi hatalomra kerüléséig a tudományos pályafutása töretlen volt. Szerteágazó témákban kutatott, főként a barokk korszak irodalmát vette célkeresztbe. 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1963. szeptember 28-án Budapesten halt meg.

A versben a szerző bocsánatot kér a Teremtőjétől mindazért, amit emberi mivoltából eredően az életében előbbre tartott az Úr imádatánál. Bocsánatot kér azért, hogy jobban érezte magát az egyszerű parasztemberek között. Inkább forgatta a nagy íróink élettel telt könyveit, mint a nehézkes egyházi műveket. Bocsánatért esdekel, miközben rádöbben, hogy minden, ami a világon létezik, az Úr alkotása. A Teremtő ott van mindenhol és mindenkor. A mű második felében a szerző szembesíti a Teremtőjét, hogy az életében bárhová is vetette a sors, mindenhol őt kereste és meg is találta.

Ő szerencsés volt, még életében rálelt az igazságra, miközben emberek milliói tévelyegnek céltalanul, elveszve és elfeledve.

Lengyel János