Az ukrán kulturális örökség megőrzése érdekében találkoztak miniszterek Kárpátalján
Hogyan lehet megőrizni Ukrajna kulturális örökségét a háború körülményei között? Ez a kérdés volt annak a Kárpátalján tartott nemzetközi találkozónak a fő témája, amelyen több mint 20 ország kulturális miniszterei, nagykövetei, valamint az UNESCO és az Európai Bizottság képviselői tanácskoztak. A napokban Ukrajna Kulturális és Stratégiai Kommunikációs Minisztériuma, illetve a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció támogatásával Együttműködés az állhatatosságért címmel rendeztek nemzetközi konferenciát megyénkben.
Mikola Tocsickij ukrán kulturális és stratégiai kommunikációért felelős miniszter beszédében örömét fejezte ki, hogy Ukrajna Kulturális és Stratégiai Kommunikációs Minisztériumának az UNESCO támogatásával sikerült megszerveznie az első kulturális miniszteri csúcstalálkozót, melynek fő célja az ukrán kulturális örökség megvédése a háború pusztításával szemben. „Az esemény szakmai ülésein több olyan akciótervet is kidolgoztunk, amelyek Ukrajna kulturális szuverenitásának védelmére irányulnak, és amelyeket a nemzetbiztonsági politika részének tekintünk. Ez szintén a gyakorlati megvalósítása annak az ország belső állhatatosságára vonatkozó tervnek, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mutatott be a parlamentben. A kulturális szuverenitás ezen stratégiai dokumentum 10 pontja közül az egyik, és egyben a nemzeti állhatatosság fontos pillére is” – jelentette ki az ukrán kulturális miniszter.
A konferencia munkájának kézzelfogható eredménye egy deklaráció elfogadása volt, amely Ukrajna kulturális megerősítését célozza meg. A deklarációhoz már több mint tíz ország csatlakozott, de nyitott további országok és nemzetközi szervezetek számára is. A dokumentum főleg a kulturális örökség megőrzésére és védelmére, valamint a kulturális infrastruktúra újjáépítésére összpontosít.
Mikola Tocsickij a deklarációról elmondta, hogy szintén szerepel benne egy ukrán örökségi alap létrehozásának a gondolata, amely kulcsszerepet játszik majd a múzeumok újjáépítésének, a kulturális műemlékek restaurálásának, valamint Ukrajna kulturális fejlődésének finanszírozásában és támogatásában. Tovább folytatva ismertette, hogy a dokumentum aláírói emellett támogatták az ukrán kulturális értékek illegális kereskedelme elleni rendőrség létrehozását az UNESCO 1970-es egyezményének alapján. „Fontos, hogy a deklaráció előirányozza a kulturális megújulás platformjának a létrehozását, valamint a kulturális bűncselekmények szankcionálási gyakorlatának támogatását. Hálásak vagyunk minden partnerünknek az ukrán kulturális örökség megőrzésére és a kulturális szféra helyreállítására irányuló erőfeszítéseiért, amit a jövő nemzedék érdekében is tesznek” – mondta a politikus.
Spanyolország képviseletében Ernest Urtasun miniszter mondott beszédet az Ukrajnának nyújtott támogatásukról: „Spanyolország nevében itt is szeretném megerősíteni Ukrajna szuverenitásának a támogatását. Országunk már 300 000 eurót adományozott az ukrán filmművészet európai szolidaritási alapjába. Számomra megtiszteltetés bejelenteni, hogy 2025-ben Spanyolország további 200 000 eurót adományoz ehhez az alaphoz. Ez a hozzájárulás kiegészíti azt a több mint 100 millió eurót, amelyet Spanyolország Ukrajnának nyújtott humanitárius segítségként, valamint az ukrán kultúrával való szolidaritásaként.”
Litvánia a háború kezdetétől támogatja az ukrán kultúrát, illetve a médiát politikai segítségnyújtással és más kezdeményezésekkel.
Ingrida Veliute litván kulturális miniszterhelyettes ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Fontos lépésként közös pályázatot készítünk arra vonatkozóan, hogy a karácsonyi ünnepek felkerüljenek az UNESCO listájára. Emellett a nemzeti identitás narratívája az oktatás egyik formájává válik, így a kulturális történetek továbbadása döntő szerepet játszik az állhatatosság kialakításában és a dezinformáció elleni küzdelemben. Továbbá a szakmai kompetenciák fejlesztése terén Litvánia Kulturális Minisztériuma képzési programot indított az ukrán kulturális örökség szakemberei számára, így idén is több mint 100 ukrán kulturális szakembert hívunk meg tapasztalatcserére.”
Lengyelország szintén támogatja az ukrán művészeket, valamint állandó kapcsolatban áll ukrajnai múzeumokkal, könyvtárakkal, archívumokkal és más kulturális intézményekkel, közösen védve az ukrán örökséget.
Ezzel kapcsolatban Hanna Wróblewska lengyel kulturális miniszter elmondta, hogy Lengyelországban őriznek, illetve mutatnak be több olyan festményt is, amelyek ukrán múzeumokból származnak. Két hét múlva megnyílik az Ismétled utánam című kiállítás, amelyet az ukrán Open Group szervez meg. Ez az egyik legtanulságosabb kiállítás, mely volt már Velencében is, ahol az ukránok bemutatták, hogyan hallják a háború különböző hangjait a lebombázott városokból. Szívükön, hallásukon és vokális emlékezetükön keresztül formálódik a kultúra és az emlékezet, amelyet nem szabad elfelejteni.
Miközben a különböző országok képviselői a kultúráról és annak a jövő generációk számára történő megőrzéséről beszéltek, az oroszok továbbra is rombolják az emlékműveket, köztük az UNESCO-hoz tartozókat is.
Az ukrán kulturális és stratégiai kommunikációért felelős miniszter a találkozón hangsúlyozta, hogy már 1333 kulturális örökséghez tartozó helyszín sérült meg a háború során. Néhányat ezek közül végérvényesen elvesztettünk – mondta. Csak Odessza megyében 137 helyszín szenvedett károkat. „Úgy gondolom, hogy az ellenségnek nemcsak az ártatlan életekért kell fizetnie, hanem mindazért is, amit lerombolt, és mindenért, amely kulturális örökségünk része volt” – fogalmazott.
„Ukrajna része az európai történelemnek, és a jövőben is az európai közösség része lesz” – szögezte le az olasz kulturális miniszter tanácsadója.
Clemente Contestabile arról beszélt, hogy szoros történelmi kapcsolatban állnak Odesszával, amely egy gyönyörű város – tette hozzá. „Büszkék vagyunk azokra az olaszokra, akiket ott ismernek, és akik az elmúlt évszázadokban ott éltek és dolgoztak. Elköteleztük magunkat amellett, hogy támogatjuk a városi önkormányzatot és az ukrán kormányt, hogy megvédjük ezt a csodálatos kulturális örökséget, amely jelenleg szerepel az UNESCO listáján is. Célunk, hogy a város régi fényében ragyogjon majd az orosz hadsereg ostroma után is” – mondta el az olasz tisztviselő.
A jelenlegi háborús időszakban különösen fontos, hogy a határok védelme mellett gondoskodjunk a korábbi generációk által ránk hagyott kulturális örökség megőrzéséről, hiszen ez a jövőbe való befektetés is egyben ‒ erről már Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője beszélt. „Az ukrán nép kulturális öröksége ugyanolyan fontos, mint a földjeink, határaink, városaink és falvaink. Ez az őseink hagyatéka, és kötelességünk továbbadni azt utódainknak. Csak az igazság kimondásával lehet megérteni, mennyire kegyetlen az agresszor. Az igazság révén érthető meg az európai közösség támogatása. Ez a mai feladatunk: eljuttatni az igazságot, hogy mindenki megértse, mennyire fontos megőriznünk az identitásunkat” – fogalmazott.
A találkozó résztvevői megtekinthették az Ivan Franko Nemzeti Akadémiai Drámai Színház Konotopi boszorkány című előadásának egy részletét is.
TV21 Ungvár/ B. TH.