Egy mérgezés története
Immár 16 hónapja, hogy megmérgezték Viktor Juscsenkót, ám azóta sem derült fény arra, hogy ki, és miért követett el merényletet az akkori ellenzék jelöltje, a jelenlegi államfő ellen.
Juscsenko megmérgezése a tavalyi elnökválasztási kampány kellős közepén az ország történetének egyik legjelentősebb bűncselekménye. Kezdetben megpróbálták elbagatellizálni az ügyet, olyasmi is elhangzott, hogy csupán az ellenzék kampányfogásáról van szó, a jelenlegi elnök arcának torzulásai azonban hamarosan az elfogultakat is meggyőzték a mérgezési ügy valóságosságáról.
Ennek ellenére az eltelt majd másfél év sem volt elegendő, hogy az illetékes hatóságok az ügy végére járjanak.
A Juscsenko-ügyben a nyomozásnak azokra a látszólag egyszerű kérdésekre kell választ adnia, hogy kit, mivel, mikor és ki mérgezett meg. Felelet azonban egyelőre csupán két kérdésre létezik: a megmérgezett személy Juscsenko volt, a méreg pedig a dioxinok családjába tartozik, annak legtoxikusabb fajtája.
A dioxinmérgezés fő tünete a gennyes kelések megjelenése az egész testfelületen, így az arcon is. A méreg hatására azonban nem jellemző, hogy megtámadná az ember valamelyik konkrét szervét. Valójában mindig ott fejti ki romboló hatását, ahol gyenge pontokat fedez fel a szervezetben. Ennek bizonyítéka az államfő esete is, akinek egy ausztriai klinikán felállított diagnózisa csak úgy hemzsegett a különféle betegségek tüneteitől.
Az ukrán állam harmadik elnöke egyébként valószínűleg az első volt, akit tudatosan próbáltak dioxinnal megmérgezni. Szakértők szerint a dioxin nem rendelkezik erős toxikus hatással, a megmérgezett így nem a méreg közvetlen hatásaként halhat meg, hanem valamilyen hétköznapinak mondható betegségben, például tüdőgyulladás következtében, miután a szervezet immunrendszere legyengül. Az orvosi szakvéleményekből tehát levonható a következtetés, hogy az elkövetők valószínűleg nem szándékoztak meggyilkolni az elnökjelöltet, céljuk inkább az lehetett, hogy eltorzítsák az arcát, illetve a mérgezés következtében fellépő betegségek révén minél hosszabb időre "kivonják a forgalomból."
A szakértők elvetik a közvélemény szemében oly népszerű feltételezést is, miszerint az elnökjelöltet fokozatosan, apró dózisokkal mérgezték volna.
A legnépszerűbb elképzelés szerint a dioxin szeptember 6-ára virradóra kerülhetett Juscsenko ételébe Volodimir Szacjuknak, az SZBU akkori helyettes vezetőjének nyaralójában, ahol jelen volt ez utóbbi főnöke, Igor Szmesko is. Ennek ellenére nem csupán az érintett biztonsági szolgálatosok, hanem Juscsenko több híve is cáfolja ezt a lehetőséget, s maga Juscsenko sem ragaszkodik minden áron az elképzeléshez. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy a rosszullét első jelei Juscsenkónál már szeptember 4-én jelentkeztek, a szeptember 6-i vacsora után pedig annyira romlott állapota, hogy kórházi kezelésre szorult, azaz nem valószínű, hogy a "belügyis vacsora" ártott volna meg a leendő elnöknek.
A nyomozás során megkísérelték kideríteni a méreg származási helyét. A világon nem túl sok az olyan laboratórium, ahol előállítható hasonló méreg, s a leggyakrabban ezzel kapcsolatban az Egyesült Államok és Oroszország kerül szóba. Az SZBU ennek megfelelően állítólag megpróbálta felgöngyölíteni az úgynevezett orosz szálat, ám nem sok sikerrel. A gyártás helye egyébként sem bizonyult döntő tényezőnek, miután kiderült, hogy a dioxin némi túlzással gyakorlatilag a szabad kereskedelmi forgalomban is beszerezhető, ráadásul nem túl magas áron.
Megpróbáltak választ találni arra a kérdésre is, kinek állt érdekében a merénylet. Azonban a Juscsenko és közvetlen munkatársai által kifejtett vélemény mellett, miszerint az ügyben a régi rezsim képviselői voltak a legérdekeltebbek, kezdettől felbukkantak látszólag paradox teóriák is, melyek az államfő munkatársainak belső körét gyanúsították a merénylettel. A számtalan megalapozatlan feltételezés egyetlen eredménye azonban csupán annyi volt, hogy végérvényesen összezavarta és kiábrándította a téma iránt érdeklődőket.
Végül figyelemre méltó, hogy az ügyet a mai napig nem sikerült megoldani. Bár a januári hatalomváltást követően a belügyi szolgálatok és az ügyészség nagy erőkkel láttak neki a nyomozásnak, s több sajtónyilatkozatból arra következtethettünk, hogy már-már megoldják az esetet, valójában "sikerült" másfél évre elhúzni a vizsgálatot, s ma már igen kicsiny a valószínűsége annak, hogy valaha is fény derüljön a teljes igazságra. Ha előkerülnek is a tettesek, legfeljebb csak a tavaszi parlamenti választások után számíthatunk erre, állítják a politikusok, azaz a megoldás a távoli és bizonytalan jövőbe helyeződik át... (Korreszpondent/Podrobnosti.ua/Kárpátalja)